Szelindek

Miután Ádám szerencsésen elhagyta a blogom címét, én pedig nem adtam meg neki újra (úgy kell neki!), nyugodtan írogathatok továbbra is ide azt, amit akarok, és arról, amit akarok. Mázli, hogy egy ismerősöm sem olvassa ezt, így nem röhögnek a sarkamban.

Cserébe viszont megkért, hogy meséljek neki a blogról. Ha már a címet nem adom meg újból. Úgyhogy még hétfőn, a szalsza után, megbeszéltünk egy csütörtöki találkozót a Siriusba. Egy füst alatt meghívtam Samut is, mert még mindig nem adta vissza a mókuskereket, ugyanis nem hiszi el az Ádámos sztorimat. Pedig elmeséltem neki mindent az elejétől, a végéig. És még sem hiszi. Még a hetero vagy nem hetero dilemmámat is elmondtam neki, de még így sem hitte el. Ádám nevetett egy sort amikor megkérdeztem, h nem baj-e, ha elhívom a Samut, a mókuskerék meg a fogadás miatt. De nem volt ellene kifogása. Samuval meg megegyeztünk, hogy megnézi magának az Ádámot, megiszik egy teát, és már megy is.

Kíváncsi vagyok, hogy miket szeretne az Ádám kérdezni. J

Ma felhívott az Ádám. Nem tudom, h honnan tudja a telefonszámomat, mert nem emlékszem arra, h megadtam volna neki. Azért keresett, mert elhagyta azt a kis cetlit, amire feljegyezte a blogom címét. Juhéééé! Legyen megint hétfő, legyen megint szalsza...!

Te szent ég... Visszaolvastam az írásaimat. Pontosabban beleolvasgattam. Nem hiszem el, hogy ennyit áradoztam a macskáról. Meg hogy tényleg ilyen őrült az életem. És én ennek a blognak a címét megadtam az Ádámnak! Mit fog hozzá szólni? Hogy lehettem olyan hülye, hogy megadtam neki? Akkor most mindig vigyáznom kell majd rá, h mit írok le, meg mit nem? Hol fogok most arról panaszkodni, h halvány lila gőzöm sincs arról, h az Ádám mit értett azon a póló csippentős dolgon, még lent a klubban, amikor azt mondta, h fontos neki a külső. Vajon a szivárványra mutatott a pólóján, csak a pólóját mutatta, h az fontos neki?

És most jön a legjava.

Tegnap találkoztam Ádámmal. Igen, a szalszázós Ádámmal.

Én csak beakartam ülni a siriusba. Az egy teaház. Régebben Jucával jártunk oda, de ő a pocakja miatt nem szeret már lemenni. Tisztára hangulatos, tele van párnákkal, meg le kell venni a cipőt. És nagyon finom a teájuk is, meg a kakaójuk is. Meg a sütijük. Szóval ide mentem le, mert úgy volt, h itt találkozom Jucával, de persze ő az utolsó pillanatban megint lemondta, mert meleg meg a hideg, meg a front. Én meg már ott ültem, és őt vártam. És hát, akkor lemondta. Gondoltam, üldögélek még egy kicsit, megiszom a teámat, aztán haza megyek, amikor egyszer csak kit látok? Az Ádámot. A fekete szemüvegével, a mogyoróbarna szemével, meg a szín szerint összeválogatott ruháival. És meg kell adni, ezek a szín szerint összeválogatott ruhák pokoli jól álltak neki. És meglátott, és felismert. És még köszönt is, és az értelmiséginek látszó haverjaival leültek mellém. Kiderült, h Ádám szociológia szakos egyetemista, és most írja a doktori disszertációját. Na vajon miről? A blogolásról. Elmeséltem neki, h én is írok blogot, és tisztára lázba jött, és kérdezgetett mindenfélét. Erre megadtam neki ezt a címet. Kíváncsi vagyok, vajon elolvassa-e majd. De inkább ne olvassa el. Biztosan egy csomó állatságot összeírtam. Soha nem olvasom vissza az írásaimat. Nem is emlékszem, mi mindent írtam. És ugyanolyan teát kért, mint amit én ittam. De azért annyira nem lehet jó megfigyelő, h az öblös bögréből, amiből ki se látszik a tea kitalálja, h milyen teát iszom.  Na mindegy, csak elég kevesen szokták pont ezt a teát rendelni. Amúgy megemlítette, hogy minden szerdán estefelé lejár ide. Az egyetemista haverjaival, meg néha magában is. Csini csajokat csípni fel, és itt rám kacsintott.

A végén muszáj volt elmenni szalszázni. Muszáj volt. Mert Samu elvette a szöcskéim mókuskerekét, és Rozi teljesen belebetegedett, Televény meg abba betegedett bele, hogy Rozi belebetegedett a mókuskerékbe. Én meg abba fogok belebetegedni, ha továbbra is betegek lesznek. Úgyhogy elmentem szalszázni.

Még hétfőn. De azóta annyi minden történt, hogy nem is volt időm rendesen írni.

Szóval hétfő este voltam szalszázni. Samuval kinéztünk egy szalsza klubot, nem túl messze onnan, ahol lakom. Hétfőn pont elég korán végzem az egyetemen is, meg olyankor nem megyek dolgozni Peti bácsihoz, mert régebben a szabad délutánomat csütörtökre kértem, mert akkor jártam jazz balettozni, de már legalább egy hónapja nem voltam, és átkértem a szabad délutánomat hétfőre, ha már úgyis muszáj szalszázni mennem. A klub egy alagsori teremben van, direkt elmentünk együtt megnézni még hétvégén. Szóval sehogy nem tudtam alóla kibújni...

Hétfőn kicsit korábban végeztem, és haza rohantam lefürödni, meg ilyesmi. Csak fél órával indultam később, mint kellett volna. Viszont így is csak negyed órát késtem. Gondolkodtam, h esetleg a késés miatt nem kellene bemennem, de akkor jött valami busz, és a letóduló emberek valósággal lelöktek a lépcsőn. És akkor bent voltam a klubban. Félhomály volt, és lüktetés. A legelső, amit megláttam, egy fekete hajú srác volt, világoskék, szivárvány mintás pólóban, amint őrülten táncolt. Kicsit csapzott volt a haja, és a lába úgy járt, hogy ihaj, meg csuhaj. Na gondoltam, én ezt soha nem fogom tudni leutánozni. És riszált. Komolyan. Hát, mit ne mondjak, jó feneke volt, de ahogy riszált, az kicsit szíven ütött. Úgy járt a teste, mint a dumbóban az a táncos elefánt, a az álomjelenetben, amelyiknek átalakult labdává a hátsója.

Aztán a zene elhallgatott, és megállt a srác is. Közben odajött a tanár, és bemutatott mindenkinek, de arra nem volt idő, h mindenki elmondja a nevét nekem. Rögtön párokba kellett állni, és neki állt valami nagyon bonyolult lépést mutatni. Néztem, h kivel is kéne párba állni, amikor oda jött a riszáló srác. Fekete négyzet alakú szemüvege volt. És mogyoróbarna szemei. És bemutatkozott. Ádámnak hívják. És mosolygott. Mellesleg öt évig verseny latin táncolt, párosban, és már egy éve abbahagyta, mert nincsen rá ideje, de azért ebbe a kis klubocskába lejárogat, mert a tanár régi haverja. Végig mellettem maradt, és nagyon türelmesen elmutogatta az összes lépést. Alig győztem megjegyezgetni. Közben meg viccelődött, hogy majd külön órát ad nekem, meg ilyesmi. És megdicsérte a ruhámat. Nem voltam olyan nagyon kiöltözve, barna vászonnadrág, lila póló, lila hajpánt, lila topánka. Megdicsérte, h színre összeillik. Meg ilyesmik. A pólóm szabását, meg hogy a nyakláncom szíja is lila. (Ez véletlen. Mindig lila) Igazából jól esett. Mert figyelmes volt. Viccesen megkérdeztem tőle, h honnan tudja mind ezt? Úgy értettem, hogy hogy figyel minderre? Hogy hogy észre veszi? Erre megcsippentette a pólóján a szivárványt, és rám nevetett. „Fontosnak tartom a külsőt", mondta.

Aztán vége lett a szalszának, és jöttem haza. Az Ádám meg az ellenkező irányba ment. Én azon gondolkoztam egész haza úton, h vajon mit akart mondania fontos külsővel. Mert azt láttam, h ápolt, meg jól fésült, meg tiszta. De mi van akkor, ha a szivárvány volt a lényeg?

A lakás, ahol lakok, nagyobb, mint amire így egyedül szükségem lenne. Egy éve lakom itt, még Zsolttal választottuk ki. Amikor megláttam az udvart, egyszerűen beleszerettem ebbe a házba. Régi gangos bérház. Az udvarában kisebb fajta erdő van, és mindent befutott a borostyán. A lakást úgy vettük, hogy akár négyen is el tudjunk lakni benne. Be is galériáztattuk. Nagyon szép lett. Szeretek itt lakni. És ami a legjobb, hogy van a konyha mögött egy fényakna. A konyhának ablaka is van rá, és a spájzon keresztül ki lehet menni. A fényaknába a felsőbb emeleti lakások ablaki nyílnak, és a tetején a harmadik emeleten túl látszik az ég. Beesik az eső, befúj a szél. Teljesen olyan, mint egy kicsi belső kertecske. Ki is tettem a növényeket. Bepolcoztam a galéria ablakáig, és a polcokra kipakoltam egy csomó-csomó növény, és a legfelső polcra futó növényeket telepítettem. Ez alatt az egy év alatt szépen be is indult, felkúszott a macskamán néni ablakáig.

Nah, és itt jön a csavar. Emlékeztek még arra  szürke macskára, aki folyton beszökött valahogy, és megakarta enni a szöcskéimet? Rájöttem hogyan csinálja. Így egy év után rájöttem hogy csinálja!

Kimászik a macskamán néni ablakán, végig galoppozik a futónövényeken, aztán beugrik a galéria ablakon, amit soha nem zárok be.

Most mondjátok meg...

Hmm, és mi legyen Zsolt esküvőjével? Fel kéne hívni, hogy komolyan gondolta-e. Vagy csak egy vicc? Mert Zsoltból kinézem, hogy csak egy viccnek szánta. Egy nagyon-nagyon rossz viccnek. Azért átnéztem a ruháimat. Semmi olyanom nincsen, amit így hirtelen fel tudnék venni egy esküvőre. Az expasim esküvőjére. Áááá... Nem akarok elmenni... Na persze nem is fogok, csak a ruhavásárláshoz alkalom kell, és ez jó alkalom lenne. Sári (a pszichológus barátnőm) azt mondta, hogy azzal, hogy a ruhavásárlásra fogom, szublimáltatom a problémát, ami igazából a nőiességem szégyellése. Szerintem csak egyszerűen nincsen alkalmam arra, hogy felvegyek valami ááálom szép ruhát. És még sem fogok megvenni vmt csak azért, h aztán a szerkényemben üldögéljen, és néha felvegyem otthonra, amíg megnézem, h még mindig nem híztam-e ki. Annyi pénzem sajna nincsen, hogy megvegyek egy ruhát csak ezért. Jó, tudom, hogy ha kérnék Mátétól, az übergazdag bátyámtól, aki kint él Kanadában, és betegre keresi magát, és ő fizeti az egyetememet is. És nem akarom, h teljesen ő tartson el, mert azért okés, h gazdag, és h hússzor annyit keres, mint amennyit én, de azért szeretnék a magam lábán megállni. Azért is dolgozom Peti bácsinál. Ami mondjuk, édes kevés lenne a boldogsághoz, ha Máté nem segítene ki...

Viszont, ha minden igaz, most, hogy lediplomázok idén, talán lesz rendesen is munkám. Úgy néz ki, hogy az iskolából, ahol most vizsgatanítok, nyugdíjba megy egy idős tanárnő, és a helye megüresedik. Az egyetlen baj, hogy ha átvenném a helyét, én tanítanám a mostani cukorkától ragacsos hatodikosokat is...

Samu ellopta a szöcskéim mókuskerekét. Azon szokott Televény és Rozi játszani. Viccesek, mert a szöcskék nem tudnak futni. Főleg nem egy drótkeréken. De Rozi meg Televény imádják azt a kereket, folyton ott bukdácsolnak benne. És Samu, az a galád, múltkor átjött kávézni, és szóba jött a szalsza. Mert hogy évek óta szeretnék eljárni szalszázni, de valahogy soha nem jön össze. Persze, járok jazzbalettra, de az nem ugyanaz, meg aztán a nyújtások felét nem is tudom megcsinálni. Szóval szalsza! Pont erről beszéltünk, h valahogy soha nem jön össze, amikor Samu orvul lenyúlta a szöcskék mókuskerekét. És szegény Rozi. Egészen levert le, és alig eszik. Csak ül a kerék helyén, és néz szomorúan...Televény meg attól van ki, hogy Rozi ki van. Azt hiszem, Televény szerelmes Roziba. Vajon a szöcskék bele tudnak szeretni egymásba?

Samu azt mondta, csak akkor adja vissza a kereket, ha elmegyek szalszázni. És h biztos legyen abba, h elmentem, utána meg kell beszélnem egy találkát vkvel a szalszáról, és össze kell ismertetnem őt a Samuval.

Még sem hagyhatom, hogy Rozit elepessze a bánat a mókuskerék után. És szegény szerelmes Televény!

Muszáj leszek elmenni szalszázni. Minél hamarabb. Különben megnézhetem, h az állatorvos mit szól,ha beviszek hozzá két szöcskét, és közlöm, h szerelmesek. Az egyik a másikba, a másik meg egy mókuskerékbe...

Ma, ahogy mentem hazafele a buszin, egyszer csak felszállt egy velem egyidős srác. Fekete lovagló csizma volt rajta, a nadrágja szárát beletűrte a csizmába. Az övéről bőrszütyő és tarsoly lógott. Mellény volt rajta, ezüstözött gombokkal. Az összhatás nagyon magyaros lett. Olyan előkelő nagybirtokos vagyok, nagymagyarországon élek fílinges. Ha Peti bácsinál, a sírkőfaragónál találkozom vele, nem is csodálkoztam volna. Na persze a buszra is felszáll mindenféle nép. Példának okáért a magyaros srác előtt egy alacsony, vékonyka bácsi, hosszú vékonyka orral, meg hosszú vékonyka fülekkel, és hosszú vékonyka hanggal. Megállt az első ajtónál, a vezető mellett, és leállt beszélgetni vele. Helyi járat, mindenki ismer mindenkit. A vezető is ismerhette a vékonyka embert. A vékonyka ember a vékonyka hangját egyfolytában magyarázott a sofőrnek. Nonstop. Elmagyarázta, hogy hova megy, hogy honnan jön, hogy mit ebédelt, hogy mit olvasott, mindent. Amikor felszállt a nagyonmagyaros srác, pont az ebédjéről szövegelt a vékony bácsika. Nagyonmagyaros pont ott állt meg, ahol én ültem. És mosolyogtam a bácsi szövegelésén. Nagyonmagyaros is elmosolyodott. És mivel a bácsi pont Nagyonmagyaros háta mögött állt, hát arra mosolyogtam. És egyszer csak Nagyonmagyaros rám mosolygott. És összemosolyogtunk a bácsin. Aztán Nagyonmagyaros leült mellém. Megjegyezte, h a vékony bácsi kicsit őrült, és h mindig ilyeneket mond. És akkor elkezdtünk beszélgetni. Rezső a neve. De mindenki csak Nimródnak szólítja, mert a Rezső hülyén hangzik. Ha szeretném, én is szólíthatom Nimródnak. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most viccel, vagy tényleg azért hívja mindenki Nimródnak, mert a Rezső idiótán hangzik. A Nimród nem hangzik furán? Én szeretnék egy Rezsőt, vagy Nimródot sem megbántani, de manapság már kevesen nevezik el Rezsőnek a gyereküket. Ki ment a divatból. A Nimród is. Úgy kétezer évvel ezelőtt. Ha meg a másik oldaláról nézzük, akkor még nem jött divatba. Hirtelen megakartam kérdezni tőle, h nem lehetne-e inkább Nagyonmagyarnak hívni, aztán inkább mégsem kérdeztem...

Ezt nem hiszem el. Az a szemét Zsolt, a volt barátom, aki félúton megcsalt, és ezét kizártam a lakásból, és már hónapok óta nem vagyok vele beszélő viszonyban, most küldött nekem egy levelet. Nem emailt, hanem fizikálisan egy levelet, a postaládámba, ami az ajtómra van felszerelve. A levél egy aranyszegélyű levelező lap volt. Szabvány nyomtatvány, rajta kézzel kitöltve a név. Egy esküvői meghívó. Egy esküvői meghívó! Zsolt megnősül!!! Ezt nem hiszem el. Az a mocsok elvesze valakit. Ahhoz a mocsokhoz hozzámegy valaki! És az a mocsok elhívott rá engem, engem, akit alig pár hónapja csalt meg! Hogyan hívhatja meg valaki az exbarátnőjét, akit ráadásul megcsalt a saját esküvőjük előtt alig három hónappal, az esküvőjére?

Na jó. És akkor most mi legyen? Elmenjek, vagy se? Nem fogok elmenni. Eszem ágában sincs. Ez fel sem merült bennem. Na de mit vegyek fel?

Ezen a hírem annyira kibuktam, hogy azonnal átmentem Sárihoz, a pszichológus barátnőmhöz, aki szerint azért buktam ki, mert eddig elfojtottam magamban a nőiességet, és ez komoly szenvedély betegségekhez vezet. Mondtam neki, h tényleg nem drogozom, de tényleg, és csak azért van egy pohár bor a kezemben, mert az előbb ő adta, hogy megnyugodjak, és nem azért mert alkoholista lettem. Át akartam menni Ziséhez is, de ő elment valami rapid randira, és nem ért rá. Sári beszélte rá, miután kiborult, mert a volt barátja, aki szerette őt, ott hagyta, mert... nah, ez bonyolult, tessék elolvasni a régebbi bejegyzéseket, oda leírtam.