Hmm, és mi legyen Zsolt esküvőjével? Fel kéne hívni, hogy komolyan gondolta-e. Vagy csak egy vicc? Mert Zsoltból kinézem, hogy csak egy viccnek szánta. Egy nagyon-nagyon rossz viccnek. Azért átnéztem a ruháimat. Semmi olyanom nincsen, amit így hirtelen fel tudnék venni egy esküvőre. Az expasim esküvőjére. Áááá... Nem akarok elmenni... Na persze nem is fogok, csak a ruhavásárláshoz alkalom kell, és ez jó alkalom lenne. Sári (a pszichológus barátnőm) azt mondta, hogy azzal, hogy a ruhavásárlásra fogom, szublimáltatom a problémát, ami igazából a nőiességem szégyellése. Szerintem csak egyszerűen nincsen alkalmam arra, hogy felvegyek valami ááálom szép ruhát. És még sem fogok megvenni vmt csak azért, h aztán a szerkényemben üldögéljen, és néha felvegyem otthonra, amíg megnézem, h még mindig nem híztam-e ki. Annyi pénzem sajna nincsen, hogy megvegyek egy ruhát csak ezért. Jó, tudom, hogy ha kérnék Mátétól, az übergazdag bátyámtól, aki kint él Kanadában, és betegre keresi magát, és ő fizeti az egyetememet is. És nem akarom, h teljesen ő tartson el, mert azért okés, h gazdag, és h hússzor annyit keres, mint amennyit én, de azért szeretnék a magam lábán megállni. Azért is dolgozom Peti bácsinál. Ami mondjuk, édes kevés lenne a boldogsághoz, ha Máté nem segítene ki...
Viszont, ha minden igaz, most, hogy lediplomázok idén, talán lesz rendesen is munkám. Úgy néz ki, hogy az iskolából, ahol most vizsgatanítok, nyugdíjba megy egy idős tanárnő, és a helye megüresedik. Az egyetlen baj, hogy ha átvenném a helyét, én tanítanám a mostani cukorkától ragacsos hatodikosokat is...
