Szóval mostantól jó ideig lent leszek istenhátamegettiben. Csak hétfőn jöttem fel pestre, a szalsza miatt. A szalsza után meg elmentünk egy indiai étterembe. Ketten. Ádámmal. Mint kiderült, bolondul az indiai kajáért. Én is szeretem, mert anyu régebben sokat csinált, még azelőtt, hogy beköltözött a buddhista központba. Tök jó az az étterem, van külön vegás étlap. És ami a legjobb, Ádám egy szóval sem furcsállta, hogy vega vagyok. Sőt, még azt sem furcsállta, hogy állandóan cserélgetem a két kezem között a kést meg a villát, vagy hogy az első falatnál egy szó nélkül lehunyom a szememet, és úgy rágok. (ezt mellesleg lemagyaráztam neki, h régi családi vicc. Aldous Huxley Sziget című könyvéből. Ez van akkor, ha az ember családjában olyan vallások is fellelhetők, amik legközelebb egy atlanti óceáni kis sziget déli csücskén, egy szikla alatti barlangban.) Szóval nagyon jó volt. Üldögéltünk még egy darabig, meg beszélgettünk, aztán haza kísért. De valahogy eltévedtünk félúton. Én nem tudom hogyan csináltuk, az Ádám azt hitte, én figyelek arra, h merre megyünk, én azt hittem, ő figyel. Asszem rossz utcán fordultunk be. Az a kerület, ahol lakom, tele van kis utcácskákkal, és nem is olyan nehéz elveszni bennük. Valahogy kivergődtünk egy metró megállóhoz. Bár igazából azt sem vettük észre. Csak azt, h egyszer csak a metrón ültünk. Nem is emlékszem miért, de a végén valahogy nála kötöttünk ki. És másnap reggel nála ébredtem.
Pár nap múlva utánam jön a kempingbe.
