Lassan itt van mindenszentek, és Peti bácsival majd megőrülünk. Csak úgy özönlenek az emberek. Ilyenkor mindenkire rájön a hoppáré, és pont most akarja kitisztíttatni a sírkövet, mert már húsz éve nem volt és hát a por, meg a sár beleragadt a vésetekbe, és olvashatatlanná vált. A legutóbbi ilyen tisztítás során kiderült, hogy a kedves ügyfél ötven éve rossz sírt gondoz, és rossz sírra hullajtja a könnyeit. A drága nagypapi helyett, akivel oly” sokszor üveggolyózott, és épített fából hajócskát, egy ismeretlen, kétszáz éve meghalt nő került elő a levakart koszréteg alól, aki ráadásul még csak nem is családtag. Hogy mikor téveszthette el először a sírhelyet a kedves ügyfél, az rejtély.
Ádámmal romantikus temető sétára megyünk szinte minden délután (illetve este, mert már olyan korán sötétedik). Nem mintha annyira szeretnénk csókolózni ismeretlen hapsik keresztjei előtt. Csupáncsak olyan sok a meglátogatni való előd, rokon, felmenő, szülő és nagyszülő, nagynéni, távoli gazdag nagybácsi. Ádám apja pár éve halt meg (az utolsó héten röhögő görcsöt kapott, és haláláig, -amikor is bebizonyította, hogy ő aztán tényleg hitelesen el tudja játszani, hogy meghalt- nem is hagyta abba. Röhögött, kacagott, nevetett, néha már csuklott a jókedvtől, nyolc teljes napon keresztül. Ádám könnyesre neveti magát, akárhányszor felmerül a téma. Rajongott az apjáért, imádta.) nekem töménytelen dédszülőm és a testvéreiket kell meglátogatni. Nem éppen vidám tevékenység keresztül-kasul utazni az országot ilyenért, de Ádámnak is, nekem is annyira akasztófahumorunk van, hogy hozzánk képest a hóhérképző hercegnőképző leányóvoda. Ádám vezet, én mellette ülök, és valahányszor elhajtunk egy-egy gyertyával teli vidéki kis temető mellett, lehúzom az ablakot, a szél besüvít, és mélyen kihajolva fényképezem a narancssárga fényű mini-univerzumokat. Peti bácsi kért meg, hogy készítsek pár promóciós és hangulatteremtő képet a falra, a sírkőfaragó műhelybe, mert annyira sivárak a fehérre meszelt falak. (javasoltam neki párszor, hogy fessük be a falakat nap sárgára, vagy valami hasonló meleg színre, mert az olyan barátságos, de szerinte a kedves ügyfeleknek nem barátságos és vidám környezetre van szükségük, hanem egy erős kézre, meg egy jó vésőre.)
Új munkahelyemen, a szülők megkérték, hogy látogassak el Amandával, a kis zsenimanóval a nagymami nyughelyéhez. Egy ideje minden szerdán én vagyok a pótdadusa, mert az eredeti bébicsősznek ilyenkor van szabadnapja, és mivel amúgy is elmenne majdnem az egész nap a biológia és magyar óráira, hát maradok még pár plusz órát. Én is élvezem, meg ő is. Nos, hát nagykabátot ráncigáltam Amandára s csúnya fekete, ellenben meleg cipőt, ahogy azt a mami, a papi, meg a dadus a lelkemre kötött, és amit Amanda tíz perc múlva a kocsiban le is váltott egy bélelt, szétnyűtt sportcipőre, miközben én látványosan elfordultam, és úgy tettem, mintha a sofőrnek magyaráznék valamit. (jah, igen, Amandáéknak külön sofőrjük is van.) nem gondoltam volna, hogy szórakoztató lehet egy nyolc éves kisgyerekkel a temetőbe menni. Amandával, miután művészi rendetlenségben elhelyeztük a temérdek gyertyát a nagymamin, és kicseréltük az elszáradt virágokat, körbe-körbe császkáltunk a temetőben, és a nagyon elhagyatott sírokra is gyertyákat csempésztünk, (Amanda szerint nagyon rossz lehet halottak napján egyedül a hideg föld alatt, ráadásul úgy, hogy senki nem is emlékszik már rád) és történeteket találtunk ki a nevek alapján, hogy vajon ki hogyan halt meg, meg ilyesmi. Hazafele menet beavattam Amandát az apoptózis (a programozott sejthalált kiváltó anyag) és az abszcizinsav (a lombhullást okozza) rejtelmeibe. Csak úgy spontán, mert megkérdezte. Most mondják meg! A szakács, aki amúgy nagyon is kedveli Amandát, egy hatalmas, kerek képű tökkel várt minket, és Amanda éjfélig azzal szórakozott, hogy a Fibonacci-sorozat és a prímszámok szerint helyezze el a lámpás szemét meg az orrát. Nem értettem belőle túl sokat, de annyit nevettünk rajta, hogy csak akkor jöttem rá, hogy már éjfél van, amikor Ádám becsengetett (ha sokáig maradok, szó nélkül értem jön). Aztán pár perc múlva meg jöttek Amanda szülei is, mire a kislány besprintelt az ágyba, csak úgy spricceltek szerte-széjjel a ruhái. Még puszit nyomott az arcomra, és bizalmasan megsúgta, hogy az ágyban a párna alatt Csányi Nagy etológiája várja, majd végkép eltűnt, a szülői szigor hatására.
