Tegnapelőtt este éjfél előtt valamivel, felhívott Zise, az egyik legjobb barátnőm. (Ő az magyar szakos barátnőm, akinek a szülei lengyel bevándorlók). Na szóval felhívott. Kicsit ki volt bukva, alig beszéltem vele pár másodpercet, mert aztán kinyomta. Pár hónapja szakított a barátjával, a kivel 2 évet voltak együtt. Most szív, mert az expasijával egy szakra járnak, mind ketten magyartanárnak készülnek. Tiszta szívás, h minden nap találkoznak, meg minden. Persze azóta már kiheverték egymást, meg már nem remeg a hangjuk,a mikor beszélgetnek, meg igazából olyan, mint azelőtt, amikor csak barátok voltak. Most viszont Zise mással kavar. A srác is tanárképzős, és az expasi egyik legjobb barátja. Ráadásul mielőtt Zise és a régi barátja elkezdtek járni, ő is hajtott Zisére. És most megint rákattant Zisére. Zise az expasija legjobb barátjával kavar! Valami házibuliban majdnem lefeküdtek, de akkor rájuk nyitottak. Most voltak kint a Margit-szigeten, no nem ketten, hanem haverokkal, és Zise tisztára azt hitte, hogy ebből lehet vm komoly, de csúnyán lekoppintották. Hát, ezért hívott fel, hogy most beszéltek, és hogy ennyi.
Teljesen kiakadt, közölte, hogy ő akkor most leissza magát a sárga földig, és hogy minden pasi egy szemét dög, aztán rám csapta a telefont. Összekaptam magam, és rohantam a szigetre. Mire odaértem, már igencsak sokat ivott, és mindketten tudjuk, hogy nem bírja az italt, sőt, igazából semmit sem bír, olyan kis romantikus lélek, nem ivós. Összevakartam, elkezdett sírni, hazavittem. Ott aludtam a végén nála, sírt még, nagyon sokat sírt, aztán elaludt. Nem tudtam őt otthagyni. Ma reggel is nála maradtam, sírogatott, elátkoztunk minden hímneműt, (elvégre engem is két hónapja csalt meg az a mocsok Zsolt, aztán hát szétmentünk), aztán filmet néztünk, Dr House-t, meg madagaszkár kettőt, aztán megint sírogatott egy kicsit, kínait ettünk, aztán megint sírogatott. Délutánra sikerül őt száraz állapotba hozni, a sírást is abbahagyta. És megjött a lakótársa is, szóval nem fog semmi állatságot csinálni. Muszáj volt hazajönnöm, mert egy egész napig még soha nem hagytam a szöcskéimet kaja nélkül, és féltem, hogy valami bajuk lesz, vagy éhen döglenek, vagy ilyesmi. Hét éves korom óta vannak szöcskéim, egy nagy terráriumban, a hálószobámban laknak. Most tizenketten vannak. Aranyos állatkák, kicsik, és zöldek, és hármójuk már hallgat a nevére is (Rozi, Televény és Kaukázus). A többiek (Most, Edömér, Süti, Virág, Saláta, Chase, Szivárvány, Szobás, és Gyilkos) még nem. Viszont Süti már megtanult az „ugorj" parancsszót, és Szivárvány meg Edömér teljesen kézhez szoktak.