Előkerült Peti bácsi lánya. De komolyan. Bent üldögéltem a pult mögött, odakint zuhogott az eső. Egyszer csak csilingel az az izé az ajtó felett, és bejött egy fiatal lányka, 17-18 éves. Bejött, odassszézott hozzám, rákönyökölt a pultra, megrebegtette a szempilláit. Ettől a mögöttem üldögélő Niki (Peti bácsi lüke fia, akit néha korrepetálok) madj nem hanyatt esett. A kezébe nyomtam a seprűt, és hátra küldtem a műhelybe, mielőtt még rosszul lesz a kiscsajtól. A lányka közelebb hajolt hozzám, és azt lehelte felém:

-Helló! A Pétert keresem.

De ezt a mondatot olyan hangon rebegte el, hogy  Niki utána napokig csak csuklani tudott.

- És mégis ki a halál keresi? - kérdeztem egy cseppet ingerülten, mert hiába próbáltam Nikit eltuszkolni a műhely felé, és féltem, h a nyakamba ájul.

- A lánya.

Na puff...

Mint vm szappanopera, na de nem? Ha nem az orrom előtt nyögi ezt ki, soha nem hiszem el.

Peti bának nincsen lánya. Csak a Niki van neki. Oszt ennyi. Se nővér, se húg. És most nézem, ez a kiscsak olyan idős lehet, mint a Niki. Nehogy már. Tutira nem a lánya.

Ekkor sétált be gyanútlanul Peti bácsi, a zuhog esőből, csöpögött mindene, és csak úgy facsarta a vizet a szakállából. Megrázta magát, mint vm kutya, és elsétált a lánya mellett.

Én:  Öö, Peti bácsi, ez a csakszi itt azt mondja, h a lányod.

Peti bá: Hö?

Én: a lányod.

P. b: Nekem?

Én: a tiéd.

P. b. : nem.

Én: De.

P. b: mondom, h nem. Hagyá mán.

Én: de. de. de. aszonta.

P. b: Hö? Na nem. Ki? Ez itt? Na nem. Hö. Hát nem.

Én: De ha egyszer mondom!

P. b: Nekem nincs lányom. Csak Niki van. Ez az idióta, húzzá mán, el innen azza' a sőprűvel, mit akarsz, te, megőnni?

Szóval én megpróbáltam kíméletesen felkészíteni, de nem sikerült. Nem hitt nekem. A lányának bezzeg igen. Látni kellett volna. Csak úgy szikráztak.

Kiderült, h Peti bácsi, még amikor kályhatervező és építő volt lent az alföldön, akkor került össze ennek a lánykának az anyjával.

Ennél a pontnál lejárt a munkaidőm. Pontosabban hirtelen el kellett mennem. Úgyhogy leléptem.