Úgy látszik, ez a nyár ilyen gólyatáboros dolog. Azért vicces, hogy pont, amikor már semmi közöm nincsen az egyetemhez, akkor megyek több tucatnyi gólyatáborba. Mert hogy a szeptember elejét is sikerült gólyatárborolni.

Óh, azok a koleszos évek és esték és hajnalok, óh, azok a csütörtökök, és azok a péntek reggelek.

Na szóval, a régi koleszom (lakhelyem, életterem, anyám és apám) hívott hogy nem ugornék-e le, az ő GóJatáborukba. Gondoltam, miért is ne, gólyákat szívatni vicces, amúgy is, ott lesznek az én régi gólyatársaim is.

Emlékszem, amikor én mentem GóJaTáborba. Beadtam a gólyatársaimnak, h 27 éves vagyok, és van három gyerekem (Rebeka 5 éves, Ábris és Sárika 2 éves), meg egy párom, aki a nyitott kapcsolat híve, és ezért folyton megcsal, és egy tájépítészeti diplomám, meg hasonlók. És ami a legviccesebb volt, hogy elhitték. De komolyan. Volt egy lány, akinek a koleszban mondtam meg, hogy ez így ilyen formában nem teljesen igaz. Na akkor meg azt nem akarták elhinni, h 18 vagyok, és nincs gyerekem, és nincs párom, aki csalna, sem diplomám. Azóta soha semmit nem hisznek el nekem...

Potom négy és fél út (valahogy a gólyatáborok mindig a halál kislábujjánál vannak) egy régi haverommal, Ádámmal (mert őt is viszem ám, mindenhova) meg három megszeppent gólyával. Csodák csodája, az egyik a már megismert coca colás kupakos lány. Mind a három meg van szeppenve, így a négy és fél órából kábé három dermedt csendben telik el. Csak akkor hallatszik hang, amikor Ádám a csomagját veszi le meg fel a tartóról, és mindig kis híján Kupakos lányra ejti azt. Amikor súrolta a haját, akkor végre megszólalt, illetve kiadott vm artikulálatlan halálközeli-élményes nyiffantást. De utána legalább beindult a beszélgetés. Az ártatlan gólyák kérdeznek mindenfélét, gondolkodom azon, h most is beadom a 27 éves vagyok + 3 gyerek+ diploma szöveget, aztán rájövök, hogy most már olyan hihető, és nincs is messze az igazságtól (diploma van, pár van, de szerencsére nem a csalós fajta, bár gyerek nincs).

Aztán szerencsésen befut a vonat, Kupakos lány utoljára is megússza az égi áldást, bár Ádám majdnem leejti az egyik gólya csomagját, ahogy lehalássza a tartóról, de Kupakos elhajol.

Bevezetőnek szobaosztás, a gólyák próbálnak nem nagyon meglepett arcot vágni a fiú-lány párosítás miatt. Ádám meg kitalálja, h az első éjszaka aludjunk sátorban a Balaton parton. Sátor fel, Ádám be, éjszaka le. Kicsit már illuminált állapotban jutunk el az alvásig. Én nem bírok aludni, Ádám mocorog, egyre közelebb csúszik, átkarol, ami nem szokatlan, elvégre egy pár vagyunk, csak a sátor, meg a hideg, meg a meleg, meg a Balaton, meg az alkohol, meg minden, és ekkor Ádám motyogni kezd:

- Tulcsi, ugye nem gáz?

- Nem, dehogyis. – bár halvány lila fogalmam sem volt miről beszél, és már abban a pillanatban voltam, hogy azon gondolkodtam, vajon ébren vagyok-e.

- Akkor hozzám jössz?

Komolyan elgondolkodtam, h most ébren vagyok-e.

- Gyerekeket akarok.

Arra jutottam, hogy mindenképpen alszom.

- Kislányt. Szóval hozzám jönnél?

A többire nem emlékszem. Asszem, sokkot kaptam.

Másnap reggel úgy keltem fel, hogy nem is emlékeztem a kis jelenetre, csak ebénél jutott eszembe, miközben az egyik gólyát nyakon öntötték egy kancsó vízzel (beadták a gólyáknak, h van egy álgólya, aki nem felsőbb éves, csak úgy tesz, mintha gólya lenne, és úgy tudják leleplezni, ha leöntik), szóval pont néztem, ahogy nyakon öntik szerencsétlen lányt, aztán beugrott az Ádám esti monológja. Nem is volt feltűnő, amikor üvöltve kirohantam az ebédlőből, közben csápoltam a kezemmel, és visítottam, mint akit pont most kezdett el üldözni vm nagy, szőrős sok kezű csápos cucc. Ezzel még nem is lett volna baj, de képtelen voltam megkérdezni Ádámot, hogy tényleg megtörtént-e az esti dolog, vagy csak álmodtam. És nem jutott eszembe semmi, amivel kipuhatolózhatnám. Egész nap kerültem, és azt figyeltem, hogyan viselkedik, de teljesen olyan volt, mint máskor. Diszkrét matematikát magyarázott pár mat-fizesnek, meg a metrós kísérletét, amikor kiállt a hajnali metróban, és arra kérte az embereket, h énekeljenek vele együtt. Semmi jele a gyereknek, vagy a feleségnek. Egész nap emiatt voltam kiakadva. Aztán este már olyan ideges voltam, hogy azt el sem tudom mondani. Közben kiderült, hogy sürgősen fel kell menni Pestre, mert a legújabb kísérlete (összefüggések a gyermekkori traumatikus szocializálódási élmények és a tömegközlekedés rendszeres használata között)képtelen meglenni nélküle négy napig, úgyhogy felmegy éjfél körül egy régi haverjával. Magukkal vittek vm random matekos srácot, és azt hallottam, hogy szerencsétlennek el kellet viselnie, hogy Ádám összenyálazza, miközben a vállán alszik el. Szóval kénytelen voltam várni, h mi is volt ez az esti dolog.

Addig sem unatkoztam. Mint öregdiákot megilletett a Tanárúr megszólítás (ami azért vicces, meg nő vagyok, bár a leleményesebbje Tanárúr Kisasszonynak illetve TanárÚrNőnek aposztrofált), és a személyes kíséret. Bár, ott volt egyik volt kolesz társam, mára híres matematikus professzor (véletlenségi valószínűségek a csomózódási elméletekben), szintén Tanárúr, akinek a személyes testőrségének nehezebb dolga volt, mint az enyémnek. A Tanárúr már eleve elég illuminált állapotban jutott le a táborba, és ez hogy is mondjam, nem lett tisztább a helyzet. Kihívtak négy hülye szakos / hülye érettségi tárgyas gólyát (lsd, kinaist, skandinavisztikást, meg két latinost ((anno engem is a laton érettségi miatt hívtak ki)) ), mondván, hogy nekik aztán úgy nagy érzékük van a praktikus dolgok megragadásához, úgyhogy legyenek oly jók, ügyeljenek arra, hogy a Tanárúr a) maradjon életben holnap reggelre is, és ne játsszon József Attila emlékművet a síneken, bármennyire is jó ötletnek tetszik ez hajnali fél háromkor, és  b) ne dugjon gerinctelenekkel. Jajj, emlékszem, amikor az egyik srác csigát akart enni a koleszban J … Na mindegy. Az még akkor volt, amikor működött mind a két lány zuhanyzó, és Esztike még nem hagyta el a melltartóját a róla elnevezett szórakozási egységben egy csövön, és amikor kitaláltuk az „elöl cserkész, hátul obszcén” himnuszt. Akkor még nem volt B. emlékverseny (az említett, most már Tanárúr enyhén illuminált állapotban a harmadik emeltről adta ki a gyomrának tartalmát, ami vm csoda folytán az első emeleti ablakon keresztül MTI könyvtárosának asztalán landolt). Persze más miatt sem értem rá Ádámra meg a házasságra gondolni. Ott volt p laza fekete hajó kis nyiszlett srác, a nevét már akkor elfelejtettem, amikor bemutatkozott, de mint kiderült, egy barátnőm gyerekkori szerelme. Ő fél órán keresztül szövegelt a közös barátnőnkről, mindenféle zavarba ejtő dolgot, de annyira khm, alkoholos behatás alatt, hogy nem is értettem, h mit beszél. Aztán meg befutott az egyik gólya, aki nem is volt igazi gólya, mert velem volt egyidős, csak vm másodszakot kezdett, és most vették fel a szakkoliba, vagy mi, na szóval jött, és közölte, hogy most azonnal menjek velük, mert szükségük van vkre, aki megvédi őket a helyi fauna-flórától (mint biosz-magyar tanár, pont erre vagyok alkalmas). Azt hittem, hogy vm pókot kell eltávolítani, vagy a balatoni-loch nessi szörnyet, de mint negyed óra séta után, a hidegben-sötétben, hajnali háromkor, kiderült, hogy csupán a legközelebbi benzinkútig akart ő, meg egy vegyész srác eljutni, és én elég szórakoztató társaságnak látszottam. Nos, a benzin kút több mint félórányi sétára volt, a kivilágítatlan bicikli úton, a rohadt hidegben (három pulcsi, hosszú ujjú póló, sál, dupla zokni, téli cipő, és továbbra is rohadt hideg). És mint kiderült, nem volt éjjel-nappali. De legalább elmondhatom magamról, hogy már voltam hajnali három és négy között, egy bezárt benzinkútnál. A két srác visszafelé sem volt vm beszédes, azaz sikerült kicsit több mint egy órát eltöltetni a hidegben és a sötétben egy szó nélkül, mert a két srác megkukult. Azt hiszem, aludtak, úgy állva, séta közben.

Visszaérve leültem a tűzhez pár idősebb diákkal, és végig hallgattam az aktuális problémákat-pletykákat. Példának okáért, az egyik srác előadta szerelmi történetét egy matekos gólyával (lásd, hogyan intézte el, hogy a srác akkor is az ő szobatársa legyen, sőt csak azért is  az ő szobatársa legyen, érzékletesen lefestette, hogyan vívott közelharcot harminc vérmes oroszlánnal, meg vagy egy tucat gyilkolásra kész fizikás koleszossal). Úgy látszik, még mindig nagy probléma, hogy melyik gólya kihez kerül be. Annak idején, mi is ölre mentünk a szimpi gólyákért (szimpi= nem horkol, sok csokija van, és vizsgaidőszakban képes kussban, mozdulatlanul ülni egy helyben, anélkül, h folyton idiótaságokat kérdezne, mint például hogy akkor most a kolloid oldat felületi feszültségének és adszorpciójának mérését alkil-foszfonát monoréteg kialakulása után vajon…) de a végső szó, úgyis a gólyáé volt. Max a végén megvertük, ha nem hozzánk jött.

Aztán megpróbálkoztam egy zuhannyal, de nem tom ki volt az a marha, aki kitalálta, hogy a csapot nem tekerni, hanem nyomogatni kell, mint a mozik mosdójában, csak hogy itt a zuhanycsapról van szó! Megnyom, fél perc víz (az uccsó két másodpercben már kellemes hőfokú), majd eláll. Megnyom megint, újabb harminc másodperc víz (az uccsó két mpben meleg), aztán megint megcsap a kinti hideg (jegeces!) levegő. És nem lehet folyton nyomni, mert teljes súllyal neki kell dőlni, és vagy nem használod a fél kezedet, vagy nyomsz, mint az őrült. A végén még kikísértünk egy fanatikus csoportot a reggel négy óra ötvenhét perces vonathoz, aztán visszarohantunk, mert a történész-lengyel kitalálta, hogy elakar menni a hatórási busszal (félórás séta vissza, öt perc pakolás, tizenöt perces futás vissza), ami persze negyed órát késett, szóval teljesen feleslegesen rohantunk. Mire kiértünk, a fáradtságtól már nem hogy az Ádám-problémára nem emlékeztem, de színeket hallottam és hangokat láttam.

Aznap már nem is aludtam. Egy gólya vitt haza (csak akkor kezdtem el remegni, amikor az autópályán elérte a százötvenet, és remegni kezdett a kocsi). Ez a gólya sem akármilyen. Olyan hidrogén szőke haja van, mint anno a barbie babának, hullámos, a válláig ér, szinte már fehér. Fiú. A szemöldöke a legnagyobb jó szándékkal is sötétbarna. A karján a pihék (direkt megnéztem!) szintén fehérek. A borostája is annak tűnt. A végén megkérdeztem, hogy ő gyárilag ilyen? És basszus, a srác komolyam igazából de tényleg így néz ki, és nem festi sem a haját, sem a szemöldökét. Persze, ki lenne az az őrült, aki… És ami még ennél is durvább, hogy mire felértünk Pestre, már el sem tudtam képzelni, hogy ne így nézzen ki. De komolyan.

Ádám persze nem volt otthon, nekem meg nem volt kedvem főzni, beültem egy török kajáldába, és annyira durván fáradtnak éreztem magam. És egyedül voltam. A sok-sok zsivaj és gólya után, meg a régi szakkoleszos feeling után pocsékul egyedül. A Kupakos lányra gondoltam, meg a fura hajú srácra, meg a matekos gólyára, ki Ádám nyálával szívott, meg a hülye másodszakosra aki kiráncigált a benzinkúthoz, meg a vegyészre, aki nem szólt egy szót sem egész út alatt, meg a lányra, aki finnre fordította a wuki szöveget (a starwarsös wukikról van szó, nem tom h írják), meg még egy csomó mindenkire. És arra gondoltam, hogy ha Ádám tényleg megkérte a kezemet, és emlékszik is rá, akkor mit mondjak rá. Meg arra, hogy gyereket szeretnék.