Szelindek

  Tegnapelőtt este éjfél előtt valamivel, felhívott Zise, az egyik legjobb barátnőm. (Ő az magyar szakos barátnőm, akinek a szülei lengyel bevándorlók). Na szóval felhívott. Kicsit ki volt bukva, alig beszéltem vele pár másodpercet, mert aztán kinyomta. Pár hónapja szakított a barátjával, a kivel 2 évet voltak együtt. Most szív, mert az expasijával egy szakra járnak, mind ketten magyartanárnak készülnek. Tiszta szívás, h minden nap találkoznak, meg minden. Persze azóta már kiheverték egymást, meg már nem remeg a hangjuk,a mikor beszélgetnek, meg igazából olyan, mint azelőtt, amikor csak barátok voltak. Most viszont Zise mással kavar. A srác is tanárképzős, és az expasi egyik legjobb barátja. Ráadásul mielőtt Zise és a régi barátja elkezdtek járni, ő is hajtott Zisére. És most megint rákattant  Zisére. Zise az expasija legjobb barátjával kavar! Valami házibuliban majdnem lefeküdtek, de akkor rájuk nyitottak. Most voltak kint a Margit-szigeten, no nem ketten, hanem haverokkal, és Zise tisztára azt hitte, hogy ebből lehet vm komoly, de csúnyán lekoppintották. Hát, ezért hívott fel, hogy most beszéltek, és hogy ennyi.

Teljesen kiakadt, közölte, hogy ő akkor most leissza magát a sárga földig, és hogy minden pasi egy szemét dög, aztán rám csapta a telefont. Összekaptam magam, és rohantam a szigetre. Mire odaértem, már igencsak sokat ivott, és mindketten tudjuk, hogy nem bírja az italt, sőt, igazából semmit sem bír, olyan kis romantikus lélek, nem ivós. Összevakartam, elkezdett sírni, hazavittem. Ott aludtam a végén nála, sírt még, nagyon sokat sírt, aztán elaludt. Nem tudtam őt otthagyni. Ma reggel is nála maradtam, sírogatott, elátkoztunk minden hímneműt, (elvégre engem is két hónapja csalt meg az a mocsok Zsolt, aztán hát szétmentünk), aztán filmet néztünk, Dr House-t, meg madagaszkár kettőt, aztán megint sírogatott egy kicsit, kínait ettünk, aztán megint sírogatott. Délutánra sikerül őt száraz állapotba hozni, a sírást is abbahagyta. És megjött a lakótársa is, szóval nem fog semmi állatságot csinálni. Muszáj volt hazajönnöm, mert egy egész napig még soha nem hagytam a szöcskéimet kaja nélkül, és féltem, hogy valami bajuk lesz, vagy éhen döglenek, vagy ilyesmi. Hét éves korom óta vannak szöcskéim, egy nagy terráriumban, a hálószobámban laknak. Most tizenketten vannak. Aranyos állatkák, kicsik, és zöldek, és hármójuk már hallgat a nevére is (Rozi, Televény és Kaukázus). A többiek (Most, Edömér, Süti, Virág, Saláta, Chase, Szivárvány, Szobás, és Gyilkos) még nem. Viszont Süti már megtanult az „ugorj" parancsszót, és Szivárvány meg Edömér teljesen kézhez szoktak.

Hmm, talán kéne valami kis bemutatkozás, hogy később kelljen folyton magyaráznom, hogy éppen kiről van szó.

Először is, egyetemista lány vagyok, ez az utolsó évem az ELTE-n, magyar-biológia szakos tanárnőnek készülök. Most vagyok gyakorlaton. Pesten lakom, egy kis földszinti lakásban, egyedül. A lakásom a belső udvarra néz, ami valóságos kis erdő, és nagyon szeretem. Másfél éve lakom itt.

A tanulás mellett egy sírkő faragónál, Peti bácsinál dolgozom, segítek neki feltakarítani, meg én beszélek a vevőkkel, meg ilyesmik.

Az egyetemen csak egy emberrel vagyok jóba, Zisével, aki szintén magyar szakos, és a szülei lengyel bevándorlók voltak. Vele és Sári, aki pszichológusként dolgozik, és skizofrénekkel foglalkozik, sokszor beülünk a Sirius teaházba. Ez egyébként a kedvenc helyem. Régebben Jucával is sokat jártunk ide, de ő aztán terhes lett, és mostanában már nincsen nagyon kiruccanni kedve. Ő amúgy média tanár, még a gimiben tanított engem is, ő volt a felkészítő tanárom az okvt-re, még akkor, amikor operatőrnek készültem, és nagyon jóba lettünk. Igaz, hogy van köztünk jó pár év, de akkor is ő az egyik legjobb barátnőm. Nagyon sokáig próbálkoztak a férjével, és csak nem jött össze a gyerek, ezért elmentek lombik bébi programra, és most nem rég derült ki, hogy ikrei lesznek, egy kisfiú, meg egy kislány. És mivel már idős is, meg ikrei lesznek, meg lombik baba program, ezért sokszorosan veszélyeztetett, és nem nagyon mozdulhat ki a lakásból. Minden második héten, kedden feljárok hozzá. Több barátnőm nem nagyon van. Van viszont pár haverom, például Samu, aki a vidámparkban dolgozik, a szellemvasútnál. Vele még akkor ismerkedtem meg, amikor a szüleim elváltak, úgy tíz évesek lehettünk, és azóta is nagyon jóba vagyunk. Ő az, akivel tényleg mindent meg lehet beszélni. Az én anyukám és az ő szülei ugyanott laknak. Az anyám a válás után beköltözött egy buddhista központba. Samu egyébként szintén egyetemista, vulkángeológusnak tanul az ELTE-n, ez a harmadik éve. Az egyetem előtt egy évet kint volt francia országban, nyelvet tanulni. Több fontos ismerősöm nincsen, hacsak nem számítjuk Zsoltot, akit két hónapja dobtam ki az akkor még közös lakásunkból, mert egyik hétvégén arra jöttem haza, hogy megcsal egy pincérnővel. Zsolt pultos volt egy bárban, így ismerkedtem meg vele, és nagyon jókat lehetett vele beszélgetni, főleg filmekről, mert ugyanazokat a filmeket szerettük, ő is rajongott a művészfilmekért, meg Tarantinóért. Aztán egyszer csak kiderült, hogy amikor nem vagyok otthon, felhordja azt a festett szőke pincércsajt. Na akkor kidobtam. Sári szerint nagyon jól tettem, Zise szerint adnom kellett volna neki még egy esélyt. De hát Zise olyan kis romantikus lélek. Na persze anyámat azóta is hallgathatom, hogy nehogy még egyszer felüljek azoknak a szemét férfiaknak.

Akit még megemlíthetek, az Máté, a bátyám. Kint él Kanadában, ahol mindenki Matthew-nak hívja. Állatorvosként ment ki, aztán valami kutató cégnél talált állást, és most viselkedés kutató, könyveket ír, egy valag pénzt kerest, nagyon jól megy neki, ő fizeti a tandíjam nagy részét, és karácsonyra egy laptopot kaptam tőle. Ami elég ciki érzés volt, mert én meg egy Terry Pratchet könyvet adtam neki, ami ugyan jó, és tudom, hogy imádja, meg minden, és hogy ezeken él, de egy Terry Pratchet könyv még sincs egy súlycsoportba egy laptoppal. Azt mondja, ha szeretném, a profi fényképező gépet is megveszi nekem, amire gyűjtök, de azt elvből nem engedem neki. Elvégre mégsem engedhetem, hogy a bátyám tartson el. Az a fényképező gép pedig régi gyerekkori álmom, még azokból az időkből, amikor operatőr akartam lenni, és indultam a média oktv-n, csak aztán apám lebeszélt róla, mert szerinte éhen haltam volna. Nah persze az operatőrséghez nem ártott volna némi nyelvtudás, de máig nem sikerült megtanulnom angolul rendesen. Csak latinul tudok, abból van egy nyelvvizsgám, és imádom a Catullus verseket, de hát a latint mégiscsak kevésbé lehet használni, mint az angolt. Azt mondják, ha az ember tud latinul, pik-pakk meg tud tanulni olaszul, meg spanyolul. Lehet, hogy ki kéne próbálni. Samu mondta, hogy tanuljak meg franciául, mert az egyszerű, és egy csomó minden olyasmi benne, mint a latinban. Hát, majd meglátjuk, mondtam neki. Persze Samu erre rögtön elkezdte, hogy soha nem fogok elmenni franciául tanulni, és ebből is az, mint a salsázásból. Ugyanis nagyon szeretnék elmenni salsázni, de hát valahogy soha nem jött össze eddig. Sári szerint ezzel elfojtom magamban a nőiességet, és vigyáznom kéne, mert frusztrált leszek, ha így folytatom. Anyu szerint jobb is, hogy nem járok salsázni, mert ott úgyis csak erkölcstelen férfiak vannak, meg fertő. Eszter, apu felesége azt mondta, neki tetszik az ötlet. Amúgy járok táncolni, minden csütörtökön jazz balettozni, de nem nagyon való nekem. A nyújtások háromnegyedét nem tudom megcsinálni. Nem vagyok valami hajlékony ember. De ha már így rászántam magam a blogírásra, ünnepélyesen megígérem, hogy el fogok menni salsára. Na és neki állok futni is. Mert azt is még tök régen megígértem, még akkor, amikor Máté, a bátyám itthon volt.

Azt hiszem, nem hagytam ki senkit. Bemutatkozásnak ez is elég lesz.